A kéz - mit ma is látok,
ahogy hűti homlokom -
gyengébb tán,
de most is biztos oltalom.
Szavaid is hallom,
ahogy megvigasztaltál.
Ma fakóbb tán a hangod,
de így is szíven talál.
Most fojtogat a félelem,
hogy másképp is lehet.
s egyszer asztalunknál
üres lesz helyed..
üres lesz helyed..
Mama, jöjj még százszor,
arcodon míg napsugár ragyog!
Addig szólj rám,
hisz gyermek is csak addig vagyok.
Súgd meg kérlek múltad titkát,
ahányszor csak tudod
amíg e Föld az otthonod.
Ma is, hogyha kérném,
lenne báli jelmezem,
s a tű, mit százszor átszúr,
ma sem az én kezem…
És sose jut az vissza,
amit értem vállaltál.
Mégis, hogyha kérném,
ma is helyettem adnál.
Most fojtogat a félelem,
hogy másképp is lehet.
s egyszer asztalunknál
üres lesz helyed..
üres lesz helyed..
Mama, jöjj még százszor,
arcodon míg napsugár ragyog!
Addig szólj rám,
hisz gyermek is csak addig vagyok.
Súgd meg kérlek múltad titkát,
ahányszor csak tudod
amíg e Föld az otthonod.
Valahányszor látlak,
tudom vár egy pillanat
ami, bárhogy félek,
egyszer elragad.
Mama, bárcsak tudnám,
mégis hogy vigyázzak rád,
hogy ez a bölcs mosoly
kísérjen minél tovább!
kísérjen minél tovább!
Mama, jöjj még százszor,
arcodon míg napsugár ragyog!
Addig szólj rám,
hisz gyermek is csak addig vagyok.
Súgd meg kérlek múltad titkát,
ahányszor csak tudod
amíg e Föld az otthonod.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése